Üresség... annyira rossz, amikor hónapokon keresztül nem érzel semmi mást, csak azt a mérhetetlen ürességet. Már nem sírsz... már nem is fáj... Boldogság? Az a néhány pillanat, amikor fáj valamid, és örülsz, hogy fáj, mert legalább érzed, hogy élsz.
Eszméletlen, hogy mekkorát hibáztam. És soha nem fogom tudni megbocsájtani Magamnak. De olyan hirtelen jött, és úgy kétségbeestem... nem tudtam, mit teszek...
Istenem, add vissza Nekem! Kell, hogy itt legyen... kell, hogy Velem legyen. Azt hittem, ha Velem marad, minden nehezebb lesz. Azt hittem, hogy ha a régi álmom választom, akkor boldog eszek.
Régi álmom helyén most Ő van. A nap minden percében Rá gondolok. Nagyon hiányzik...
Hol a fény? Az alagút végén fény van... azt mondják, mindenhonnan van kiút... és amin nem lehet változtatni, azt ki kell bírni.
De akkor miért van sötét? És miért érzem, hogy az üresség belül keresztre feszít?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése