Vallomás (LLL)

Nem tudom, mi ez, de talán nem is akarom.

De azt tudom, hogy egy Veled a célom, tervem, a gondolatom.

Tér-idő megszűnik, ha a karodat érzem a vállamon,

S hogy mellettem maradj, minden érzékemmel azt akarom.

Pedig göröngyös utunk lesz, tudom, mégis vállalom.

Hisz' fenségesen gyönyörű, és olyan jó - jó nagyon.

Kicsit fáradtan hazafelé indultam már a nagy úton,

Mikor egy jelentéktelennek tűnő mellékúton,

Szívem szíveddel összetalálkozott.

Az éjszaka is elmúlt, s a hajnal új virágot hozott,

Csillag született, mégis a Nap ragyogott.

Hogy hogyan tovább? Még nem tudom.

De elszáll minden gondom és bánatom.

Már akkor is, ha csak hangodat hallhatom,

Ha szemed sugarában megmártózhatom.

Vagy fáradt arcod cinkos mosolyát láthatom.

Add hát a kezed, menjünk együtt tovább az úton.

Mint rögös út porának csillogó gyémántja,

Életemnek talán utolsó és legnagyobb ajándéka

Ez az érzés, mit valaha úgy hívtunk, szerelem,

E minden képzeletet felülmúló, kozmikus érzelem.

Kérlek, vigyázz hát reá, és őrizd velem,

Ez most minennél fontosabb nekem,

Hisz' a mindenségből az Én egyetlenem,

Tőled kaptam, Neked köszönhetem.

Köszönöm, hogy Te hoztad el Nekem!