Sziasztok!

Sziasztok!
Ezen az oldalon idézeteket, verseket olvashattok. Különböző kategóriákban (szomorú, szerelmes, humoros...stb.)
Továbbá dalszövegeket is tettem közzé.

2010. április 27., kedd

Szeretsz?

- Szeretsz?
- Szeretlek - feleltem.
- Fogalmam sincs, miért...
- Mert csupa szeretet vagy, csupa melegség, mert vág az agyad, tele vagy ötletszikrával, mert minden érdekel, mert van benned felelősségérzet, mert élvezet veled lenni, mert szépen, érthetően beszélsz, mert mindennek a jó oldalát látod meg, mert érzékeny vagy, ezenkívül értelmes, kreatív, higgadt, sokoldalú, gyakorlatias, szabadságszerető, vállalkozó kedvű, szép, tehetséges, rendszerető, belátó, titokzatos, mindig más, kíváncsi, jókedvű, kiismerhetetlen, erős, határozott, kalandvágyó, komoly, megfélemlíthetetlen és bölcs.

Üresség...

Üresség... annyira rossz, amikor hónapokon keresztül nem érzel semmi mást, csak azt a mérhetetlen ürességet. Már nem sírsz... már nem is fáj... Boldogság? Az a néhány pillanat, amikor fáj valamid, és örülsz, hogy fáj, mert legalább érzed, hogy élsz.
Eszméletlen, hogy mekkorát hibáztam. És soha nem fogom tudni megbocsájtani Magamnak. De olyan hirtelen jött, és úgy kétségbeestem... nem tudtam, mit teszek...
Istenem, add vissza Nekem! Kell, hogy itt legyen... kell, hogy Velem legyen. Azt hittem, ha Velem marad, minden nehezebb lesz. Azt hittem, hogy ha a régi álmom választom, akkor boldog eszek.
Régi álmom helyén most Ő van. A nap minden percében Rá gondolok. Nagyon hiányzik...
Hol a fény? Az alagút végén fény van... azt mondják, mindenhonnan van kiút... és amin nem lehet változtatni, azt ki kell bírni.
De akkor miért van sötét? És miért érzem, hogy az üresség belül keresztre feszít?

2010. április 24., szombat

Nincs semmi baj...

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... Valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.

Mert kellesz!


Ültem a földön... csak ültem. Nem tudom, hány percig, vagy óráig... Csak ültem. Arra gondoltam, milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a derekam, mikor puszit adtál, hogy böktél meg, amikor viccelődtünk... csak magunkat láttam. Együtt... lehetőségem lett volna odabújni hozzád, megcsókolni, kérni, hogy szeress. Könyörögni! Akartalak, ott, akkor, mindig és most! Akarom újra, hogy láthassalak, halljam a hangod, érezzem az illatod, és azt, hogy ne féljek ezt kimondani. Akarom! Mert kellesz. Mert szeretlek... szeretlek!

2010. április 12., hétfő

Apró kék pohár

Tudod van, hogy elmegy, és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet. Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó, és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög, és Te ráébredsz, magadra hagytak.
Vádolod Őt, majd Magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz, és igen, hiányozni fogsz Neki, végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül. Minden nap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz' bármikor bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban.
De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok. Majd valakitől megtudod, hogy Ő már nem él, nem élvezheti az életet. Rádöbbensz, hogy hiányzik, és mennyire szeretted, de már késő, mert nem mondhatod el neki. Összetörik a lelked. Próbálod tartani Magad, és nem sírni.
Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott. Az apró kék poharat.

Csak álltam...

....Csak álltam némán az ajtó előtt, és vártam... Vártam valakire, aki már - azt hiszem - soha többé nem jön el. Mégis reménykedtem, hogy megmozdul a kilincs, kinyílik az ajtó, és Ő fog ott állni. Ahogy telt az idő, egyre reménytelenebbül vártam, lehajtott fejjel, megtört szívvel.
Mikor zajt hallottam, újra felcsillant a szemem, reményekkel teli szívvel bámultam az ajtóra. Fájdalommal a szívemben, és könnyekkel a szememben vártam, és éreztem, hogy rohant az idő. Mégsem jött senki.
Egy nap elkezdtem távolodni az ajtótól, egyre messzebb kerültem, és egyre halkabban hallottam a kinti zajokat, és nem reméltem már, hogy Te jössz be az ajtón. Már az ajtó is egyre kopottabb volt, megvénült az idő során.
Egy nap már nem néztem az ajtóra. Szívem reménytelenül állt félre, megértette, hogy csupán az emlékeiben fogja újra látni a nyíló ajtót, és azt, hogy Te állsz mögötte! Eljöttem hát, de a szívem egy része még mindig vár, csak vár, ott, a régi kopottas ajtónál...

2010. április 5., hétfő

*-*

Mint ahogy a szél suhogja,
Mint ahogy a szellő mondja,
Ahogy lágyan a fákhoz ér,
Szerelmem téged úgy kísér.

Mint ahogy a méh a virágot,
Mint ahogy az ember a világot,
Ahogy kötődik egyik a másikhoz,
Úgy kötődünk mi is egymáshoz.

Mint ahogy az élet és a halál,
Mint ahogy a tenger és a koráll,
Ahogy ezek összetartoznak,
Ennyivel tartozunk mi is egymásnak.

Mint ahogy a fiú és a lány,
Mint ahogy a titok és a talány,
Ahogy szerelemre a vágy,
Úgy vágyom én is Rád!

2010. április 4., vasárnap

Ki vagyok?

Hogy ki vagyok?   
A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod...
A barátod... vagy az ellenséged...
A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed... vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel...
A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni... vagy a szeretőd, akinek szíve sosem lesz a Tiéd...
A pillangók amik a hasadban repkednek... vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik...
Hogy Neked ki voltam... vagyok... leszek... az csak rajtad áll...

2010. április 2., péntek

Részlet egy Children of Distance számból

Hűs reggelen a szél, faleveleket sodor,
 A járdán sárgán, zizegve fél.
 Megfakult képek sorozatát látom,
Ahogy tüzes emlékeimre ráfagy a dér.
Elhidegültünk, a szívem sem forró,
Úgy érzem Magam, mint egy elszáradt kóró.
Ha rajtam múlna, már nem lenne barátom,
Azt látom, néha szinte idegen a családom.
Ez mind az Én hibám, mindenért bocsánat,
Magányos vagyok, csak nézd meg a szobámat.
Sötét és hideg, nincsenek emlékek halomban,
Didereg a szívem, ott kuporog a sarokban.
Érzelmeim tengere befagy és kiapad,
Nem vagyok más, csak egy kiszáradt sivatag.
Csak most érzem tettem szörnyű oldalát,
Úgy sajnálom, hogy akkor nem figyeltem oda Rád.
Forró a nappal, de az éjszaka jéghideg,
Hogy itt legyél Velem, Neked nem éri meg.
Pedig Én is vágynék már, akarom, kérlelem,
Ha kibírsz még Engem, kérlek, légy Velem!