Tudod van, hogy elmegy, és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet. Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó, és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög, és Te ráébredsz, magadra hagytak.
Vádolod Őt, majd Magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz, és igen, hiányozni fogsz Neki, végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül. Minden nap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz' bármikor bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban.
De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok. Majd valakitől megtudod, hogy Ő már nem él, nem élvezheti az életet. Rádöbbensz, hogy hiányzik, és mennyire szeretted, de már késő, mert nem mondhatod el neki. Összetörik a lelked. Próbálod tartani Magad, és nem sírni.
Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott. Az apró kék poharat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése