Jó Veled*-*

Fenn a fán és a fáról leesve, négykézláb diót keresve, almalopás és menekülés közben, lihegve, kéz a kézben, jó Veled. Színházban, templomban, moziban, boltban, az utcákon és a kék alagútban, taxiban, biciklin, mezítláb porban izzadva, fázva, jóban-rosszban, jó Veled.

Ezt én mondom, akinek elhiheted, aki tudja, hogy milyen volt Nélküled.

A folyóparton, térdig a vízben, a víz alatt vagy a víz fölött éppen, a híd alatt, mikor szegények leszünk. A pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk. Jó Veled.

Ezt én mondom, akinek elhiheted, aki tudja, hogy milyen volt Nélküled. Mert a szerelmem voltál, a szerelmem vagy. A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy.

Munka előtt és munka helyett, mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet öntesz, gömbölyödve és félik kinyúlva, évek óta és évek múlva. Csőbe húzva, esőben, hóban, sírva, vigadva, nyakig a bajban, álmodozva úgy lassan, szépen, akkor is, ha nem szeretsz éppen.

Jó Veled...

Gazdagság - vagy szegénység?

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él. Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte a fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?

- Nagyon jó volt, apa!

- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

- Igen.

- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig a csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket. - Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette: - Köszönöm, apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

Vak történet

Egy vak ember ült az épület előtti lépcsőn. Lábai között egy kalap, régi, megkopott palatáblával, rajta a következő szöveg:
VAK VAGYOK. KÉREM, SEGÍTSENEK!

Éppen arra járt egy fiatalember, s látva, hogy a kalapban alig néhány fillér van, dobott bele... pár forintot. Azután kérdezés nélkül elvette a táblát a vak ember öléből, zsebkendőjével letörölte a kusza betűket, és írt rá néhány szót - majd elment.

Délután, amikor visszatért az emberéhez, örömmel nyugtázta, hogy a kalap immár szépen telt mindenféle pénzzel. A vak felismerte őt lépteiről, s megkérdezte tőle: - Ön írt-e a táblámra? S ha Ön, akkor mit?

- Semmi olyat, amely ne lenne igaz - hangzott vidáman a válasz, szólt és mosolyogva távozott.

A vak ember talán soha sem tudta meg, hogy a táblán ez a 6 szó állt csupán. Csak 6 szó, amely szívekre talált:

TAVASZ VAN, ÉS ÉN NEM LÁTHATOM!

Szeretsz, és mégis...

Tudod, hogy szeretlek, hogy hiányzol, hogy vágyom utánad, hogy fáj, hogy nehéz az élet nélküled. De neked kevés ennyi fájdalom. Néha azt hazudod, magadnak hazudod, hogy neked az én boldogságom a fontos. Nem, te bosszúálló vagy, bosszút állsz, az élet helyett rajtam állsz bosszút, mintha én tehetnék, mintha valamiről is tehetnék. Azt szeretnéd, hogy hiába keressek, ne találjak nyugalmat, azt akarod, hogy égessen és fájjon, hogy vért könnyezzen a hiányod, hogy álmatlanok, a láztól hánykolódók legyenek az éjszakáim nélküled, kínpad legyen az életem, hogy pusztuljak abba, hogy nem vagy itt velem, hogy a hiányodról szóljon a nappalom, az éjszaka nélküled legyen a halálom. Szeretsz, és mégis élet helyett a vesztemet kívánod.