Az időjárás a hangulatomnak megfelelően változott felhőtlen napsütésből zord viharrá. Az esőcseppek mint könnyek hulltak alá, a felhők pedig olyan vastagon takarták az eget, mintha soha nem akarnának eltűnni, mintha megölték volna a napot. Talán így is volt.
***
Jeges rémület szorítja össze a torkom, csupán azért, mert egy napig nem hallottam felőle. Körbe-körbe járkálok a szobában, arra várva, hogy történjen valami.
Aztán megcsörren a telefon, kijelzőjén az Ő nevével. Megmagyarázhatatlan megkönnyebbülés árad szét bennem, a mellkasomat szorító érzés egy pillanat alatt megszűnik. Ok nélkül mosolyodom el, mielőtt felveszem.
Elhaló hangon szólok a telefonba. Az Ő hangja hallatán pedig felenged az ijedtség jege a szívemben.
***
Az élet néha igazságtalan. Tudja, hogyan csillogtassa meg a reményt a szemed előtt. És azt is tudja, hogyan oltsa ki a fényt, ha már úgy érzed - még ha csak egy kicsit is -, hogy boldog vagy.
***
Sötét és baljós. Mégis Ő kell nekem. Hogy miért? Magam sem tudom. Talán vonz a veszély, a sötétség. Mindenemet feladnám Őérte, csak azért, hogy újra megcsókoljon, hogy újra megérintsen. Szükségem van Rá. Hát mi ez, ha nem őrültség?!
***
Csak megyek... egyedül bolyongok fájó emlékeimmel a semmiben. De jobb is így, egymagamban. Hiszen ha lenne mellettem valaki, nem mutathatnám ki, mit érzek. Nem akarok gyengének látszani mások előtt... Az azt jelentené, hogy feladtam a reményt...
***
Nincs annál gyötrőbb kín, mint amikor minden erőddel, minden szereteteddel próbálod menteni a menthetőt, és csupán pár hűvösen elutasító szó a válasz...
***
Eddig céltalanul bolyongtam a világban. Nem volt jelenem, nem volt jövőm. Múltam is csupán annyi, hogy tudjam, honnan jöttem. Aztán megismertelek, és mintha az addig jól ismert világom felrobbant volna, s hamvaiból egy új született. Mint a galaxis, mely a Nap köré épül.
***
Jeges rémület szorítja össze a torkom, csupán azért, mert egy napig nem hallottam felőle. Körbe-körbe járkálok a szobában, arra várva, hogy történjen valami.
Aztán megcsörren a telefon, kijelzőjén az Ő nevével. Megmagyarázhatatlan megkönnyebbülés árad szét bennem, a mellkasomat szorító érzés egy pillanat alatt megszűnik. Ok nélkül mosolyodom el, mielőtt felveszem.
Elhaló hangon szólok a telefonba. Az Ő hangja hallatán pedig felenged az ijedtség jege a szívemben.
***
Az élet néha igazságtalan. Tudja, hogyan csillogtassa meg a reményt a szemed előtt. És azt is tudja, hogyan oltsa ki a fényt, ha már úgy érzed - még ha csak egy kicsit is -, hogy boldog vagy.
***
Sötét és baljós. Mégis Ő kell nekem. Hogy miért? Magam sem tudom. Talán vonz a veszély, a sötétség. Mindenemet feladnám Őérte, csak azért, hogy újra megcsókoljon, hogy újra megérintsen. Szükségem van Rá. Hát mi ez, ha nem őrültség?!
***
Csak megyek... egyedül bolyongok fájó emlékeimmel a semmiben. De jobb is így, egymagamban. Hiszen ha lenne mellettem valaki, nem mutathatnám ki, mit érzek. Nem akarok gyengének látszani mások előtt... Az azt jelentené, hogy feladtam a reményt...
***
Nincs annál gyötrőbb kín, mint amikor minden erőddel, minden szereteteddel próbálod menteni a menthetőt, és csupán pár hűvösen elutasító szó a válasz...
***
Eddig céltalanul bolyongtam a világban. Nem volt jelenem, nem volt jövőm. Múltam is csupán annyi, hogy tudjam, honnan jöttem. Aztán megismertelek, és mintha az addig jól ismert világom felrobbant volna, s hamvaiból egy új született. Mint a galaxis, mely a Nap köré épül.
Te vagy az én Napom...
***
***
